Mikrobiom, a titokzatos
„új szerv”

Hol található a mikrobiom?

Már Hippokratész is megmondta, hogy „minden betegség a bélből ered”, évszázadokkal később, a középkorban praktizáló Paracelsus pedig már „a halál a belekben lakik” kijelentésig merészkedett. A modern kori betegségek kapcsán napjainkban újra előtérbe került a mikrobiom. A tudósok a problémák legfőbb forrásaként és egyben megoldásaként beazonosítottak egy „új szervet”, a mikrobiomot. Ezt a szervezeten belül található szabályozott működésű közösséget mikroorganizmusok -zömében baktériumok, kis mértékben egyéb mikrobák, például gombák és vírusok- alkotják. A bőrön, a hüvelyben, a szájban és a belekben is több milliárd van belőlük. Anyagcsere-termékeikkel hozzájárulnak a szervezet egészséges működéséhez és kórokozókkal szembeni védelméhez. A bélmikrobiom olyan egyedi, akár az ujjlenyomat: egyénre jellemző összetétele jelenlegi tudásunk szerint a 3. életév vége körül alakul ki, és -ideális esetben- kisebb és átmeneti változásoktól eltekintve életünk végéig közel állandó marad.

A bélmikrobiom szerepe

A bélmikrobiom, amellett, hogy megóvja szervezetünket az úgynevezett „rossz”, azaz kórokozó baktériumok ellen, segíti a táplálék bizonyos elemeinek felszívódását, a vitaminok termelését, és támogatja a szervezet immunvédelmét. Károsodása esetén az immunrendszer legyengülhet és kedvezőtlen bélrendszeri hatások jelentkezhetnek.