Mire figyeljünk nyaralásnál?

2017. 07. 24.

Megérkezett a tavalyi nyár óta várt újabb nyaralás időszaka. A gondtalan kikapcsolódás érdekében azonban nem csak a szállásfoglalásra és az utazás megtervezésére érdemes figyelni, hanem a higiéniára is. A rendszeres kézmosás fontosságához kétség sem férhet, de nem mindegy az sem, milyen élelmiszereket fogyasztunk az út során. Elsőként is érdemes átgondolni, milyen étkezési lehetőségeink lesznek út közben, valamint a választott helyszínen. Ennek tükrében megtervezhetjük, mit viszünk magunkkal az autós útra, vagy hogyan alakítjuk étkezéseinket a nyaralás idején.

 

 

A hűtőtáska nélkülözhetetlen!

Nyáron egyébként is, de az autóban pláne nagy a meleg, így a gyorsan romló, nagy víztartalmú párizsikat, sonkákat, májkrémeket érdemes kihagyni a szendvicsekből, vagy ha mégis mellettük döntünk, akkor kizárólag hűtőtáskába célszerű pakolni azokat. Hasonló a helyzet az innivalóval is, ám a cukros üdítők helyett megéri a víz mellett dönteni, ugyanis ez oldja leginkább a szomjúságot. Ha nem tudunk lemondani a nassolnivalókról, akkor a szilárd töltelékkel rendelkezőket részesítsük előnyben, így nem kell tartani az olvadástól.

 

Teendő bélrendszeri fertőzés esetén

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mediterrán, trópusi országokban még a legnagyobb odafigyelés esetén is előfordulhatnak bélrendszeri fertőzések. Ilyenkor sem kell azonban megijedni, hiszen ha pusztán enyhe lefolyású esetről van szó, akkor a bőséges folyadékbevitel és esetleg néhány szem has fogó vagy görcsoldó orvosolni képes a problémát. Súlyosabb megbetegedés esetén orvosra, és antibiotikumra lehet szükség, s a gyermekeknél jelentkező fertőzésekre különösen ajánlott figyelni, hiszen náluk a kiszáradás kockázata is fokozottan fennáll. A bélrendszeri fertőzések megelőzésére a probiotikus készítmények remek választásnak bizonyulnak, ezeket megéri akár már nyaralás előtt is szedni.

 

Megelőzés a nyaralóhelyen

Folyadékfogyasztás terén a mediterrán országokban érdemes a palackozott vizet előnyben részesíteni. Fontos információ, hogy a jégkockákat csapvízből készítik, tehát a jégkásákkal, jeges italokkal megéri óvatosnak lenni. Ha az utcai árusoknál vagy a strandokon a higiéniát nem tartjuk kielégítőnek, akkor inkább kerüljük a vásárlást. A kézmosás mellett a zöldségek és gyümölcsök megfelelő tisztítására is érdemes ügyelni, a húsféléket pedig csak teljesen átsütve, megfőzve célszerű elfogyasztani.

 

Mértékletesség a kulcsszó

Az ételallergia nem múlik el a nyaralás idejére sem, így pihenés ide vagy oda, az alapanyagok körültekintő megválasztása nagyon fontos az érintettek számára. Az egész évben tartott diétát ne a pihenés idején akarjuk felrúgni, és inkább törekedjünk mennyiség terén a mértékletességre. Ugyanakkor a helyi specialitások megkóstolása természetesen hozzátartozik az idegen kultúra megismeréséhez, de ha a nemzeti íz világot nem tartjuk vonzónak, akkor inkább kerüljük el, óvva ezzel emésztésünket és közérzetünket.

Enterol blog

Üdvözlünk a blogunkon, amit azért hoztunk létre, hogy minél jobban megismerd a probiotikumokat! Hogyan működnek, milyen betegség esetén ajánlott a szedésük vagy mi a különbség közöttük?

Keresés